2011-08-16.-án estére Kerekasztal beszélgetést szerveztünk, lakótársunk Bokor Béla, a Kerepes Nagyközség képviselő testületének Településfejlesztési Bizottságának külső tagja kérésére a településen felmerült ivóvíz szolgáltatással kapcsolatos információi megosztása érdekében. Kerepes közéletével aktívan foglalkozó szervezetek vezetői, Palotai László, kerepesi és Juszkó Ferenc, kistarcsai képviselő urakkal kétórás beszélgetés keretében boncolgattuk a feltételezést.
A Kerekasztal beszélgetés műfaja lehetőséget adott minden jelenlévő számára a benne felmerülő kérdés és vélemény kifejtésére.
Természetesen szóba került az eredeti feltevés: eladás/működés kiszervezése lehetősége és annak várható következménye. A kiszervezés, mint fogalom pro és kontra előnyei és hátrányai. A Szilasvíz Kft működésének története, eredményei és az 1 milliárd forint értékű „Ivóvíz minőség javító” pályázat.
Képviselők elmondták, hogy az eladás vagy működés kiszervezése terve hozzájuk hivatalosan eddig nem jutott el, még képviselői beszélgetéseken sem. Ezzel ellentétben egyre többen emlegetik a Szilasvíz átvilágításáról és a szolgáltatás kiszervezéséről szóló „híreket”. Kerepes Rádió tulajdonosa megerősítette, hogy Kerepes Polgármestere egyik interjújában a Szilasvíz Kft működésének átvizsgálásáról, és nem eladásáról beszélt.
Az első Kerekasztal beszélgetés egyik legfontosabb tanulsága, hogy Kerepes közéleti szereplőiben igény van arra, hogy a település életét meghatározó folyamatokat ismerjék. A helyi Fidesz, KDNP, Jobbik szervezet, a Kerepesi Vállalkozók Egyesülete, a Pátria Egyesület, Baráti Kör, a Szilasligetért Egyesület képviselői építő jelleggel, körültekintően, megfontoltan járták körbe a témát.
Az este zárásakor megegyeztünk abban, hogy a „Kerekasztal beszélgetés” alkalmas közügyek megtárgyalására, a jövőben az objektív tájékozódás érdekében bővítjük a résztvevők körét és minden esetben meghívjuk azokat a szereplőket, akik érintettek az adott témában.



