A magyar kormány meghívására 1870-ben jött Magyarországra, a balatonfüredi árvaházi nevelõintézeti pedagógusokat képzõ intézet vezetésére, 1872-tõl a budai tanítóképzõ intézetben tanított. Nyugalomba vonulása után költözött Kerepesre, ahol megalapította Helvécia-telepet, ma Szilasligetnek nevezzük. Emlékét Helvécia és a közeli nagyváros, Kecskemét ápolja. Kerepesen hosszú évek óta Szász Jutka és Szász Andor lakótársaink kutatják és gondozzák emlékeit.
A svájci származású Wéber Ede, eredetileg pedagógusként jött Magyarországra, báró Eötvös József kultuszminiszter hívására, 1870-ben, a Balatonfüredi Nevelõintézet vezetése céljából. Késõbb az Állami és Polgári Iskolai
Tanítóképezde tanára volt Budán. Az 1883-as esztendõ tragédiák sorát zúdítja a családjára, Wéber Ede egészsége is jelentõsen leromlik, ezért kényszer nyugdíjazására kerül sor. Ekkor kerül Kerepesre, ahol felesége öröksége révén 124 holdas elhanyagolt birtokhoz jut. Az egészsége jelentõsen javul, óriási munkakedvével a kerepesi birtokból 3 év alatt mintagazdaságot teremt.Jelentõs vagyonának és állandó tettvágyának, jobbítási szándékának köszönhetõen elõször képviselõ testületi tagja, majd bírója lesz Kerepesnek. Sok új intézkedést foganatosít, bírói tevékenysége alatt sokat fejlõdik a község. 1892-tõl már a Tisza-Duna közén tevékenykedik, ahol a filoxéra pusztítás miatt kereset nélkül maradt dunántúli szõlõsgazdáknak és családjaiknak kemény munka és küzdelem árán otthont teremt. Ez a ma is fõként gyümölcs és szõlõtermesztéssel, feldolgozással foglalkozó település: Helvécia.
1910-tõl ismét Kerepesre költözik és haláláig itt él.1910 október 29-én körjegyzõ útján bemutatja a testület közgyûlésén a Kispolgárok Otthona Helvécia telep elnevezésû parcellázási tervét, amit a testület elfogad, és így jön létre a Kerepes Helvécia-telep, melyet 1940-tõl Szilasligetnek neveznek.
Idõs kora ellenére is állandóan tevékenykedett, a háború alatt a Vöröskeresztes Kórház vezetõje volt. Alkotó, munkás élete 1935. szeptember 24-én ért véget a kerepesi házban /ma óvoda épület/ és szeptember 26-án temették el a Kerepesi Községi Temetõben.
A XIX. század végén a községi bírói poszt nem a jogi értelemben vett bírót jelenti, hanem kb. a mai polgármesterség fogalmának felel meg.
Részlet Wéber Ede naplójából:
„A község ekkor igen nehéz anyagi helyzetben tengõdött. Az árvapénztárból elveszett a pénz, annyi volt az adósság, hogy már-már árverezték a község tulajdonát képzõ lakóépületeket.” Wéber Ede, -noha igen megtisztelõnek tartotta a bíróvá választását, - mégis vonakodott elfogadni, annak ellenére, hogy Kapczy Vilmos gödöllõi járási fõszolgabíró már a községbe érkezett a bírói bot átadására.
Arra hivatkozott, hogy neki ebben munkakörben semmiféle gyakorlata nincsen, a községvezetés ügyeit soha senki nem tárta fel elõtte, és a szlovák nyelvet sem ismeri. Az elöljáróság szószólója ekkor megkérdezte Wéber Edétõl, hogy „Elvállalja-e nagyságos úr az állást, ha mi megtanulunk magyarul?”
Wéber habozás nélkül igennel felelt. Nyomban kijelentette azonban, hogy „nem nagyságos ura, hanem becsülettel dolgozó bírája akar lenni a falunak.” Ekkor felajánlotta azt is, hogy akik a falu lakói közül magyarul akarnak tanulni, azokat díjmentesen tanítani fogja. Elsõ dolga volt számot vetni a község adósságairól. Visszamenõleg átvizsgálta a bírói számadásokat. Ezt a falu jegyzõje ellenezte, kérte, majd fenyegetõzve követelte, hogy szûnjön meg a vizsgálódás, de Wéber Ede tudni akarta, hogy hol az oka a község megtorpanásának, sõt hanyatlásának. Kezébe vette tehát a vezetést és 2 évig volt a falu bírája. A korabeli visszaemlékezések alapján /helvéciai barátjának: Gerencsér Józsefnek írása szerint/ ez az idõszak 1887 és 1889 között volt.
Halálának /szeptember 24. és temetésének: szeptember 26./ hetvennegyedik évfordulója alkalmából, szeptember 27.-én 10 órakor csendes megemlékezést tervezünk tartani községünkben lévõ sírjánál.
Kérjük, hogy aki meg akar emlékezni Kerepes egykor jelentõs, a közösségért tenni akaró személyiségérõl, jöjjön el a fenti idõpontban a temetõbe egy szál virággal.
