Kerepesi Közélet

Kerepes, Szilasliget, Széphegy online hírforrása

Sunday, Feb 05th

Last update06:00:38 PM GMT

You are here Kerepes Önkormányzat

Önkormányzat

Köszönet

E-mail Nyomtatás

Tisztelt Választópolgárok, kedves Lakótársaim!

Minden kedves kerepesi lakosnak köszönetet mondok, akik jelölt társaimra és rám szavaztak. A csapat egyéni körzetben nem jutott be a Testület tagjai közé, de a szavazatok alapján Palotai László, listavezetőnk tagja a 2010–2014-es önkormányzatnak.

Köszönet illet mindenkit, aki részt vett a kampányunkban. Gratulálok a megválasztott képviselőknek. Az önkormányzatnak jó munkát kívánunk.

Rózsás Erika, kerepesi lakos

Kerepes 2010-2014

E-mail Nyomtatás

Munkahelyteremtés, beruházások

Turisztikai látványosságok

Csapadékvíz-elvezetés

Hadjárat gyermekeinkért

„Figyelj rám” Ifjúsági Találkozó

Hagyományőrzők Nyugdíjas közösségek

Közlekedés

Közbiztonság

Otthonteremtés: Bérlakás

 

 

 

Párbeszéd a sikerért

 

gondolkodó, helyi civil szervezet tagja, vállalkozó –, mint az ECKE jelöltjeiként ugyanaz a közös cél vezérel minket: nagyközségünk fejlődése, az itt élő emberek közös érdekei. Rendezett, tiszta környezetet, magas színvonalú közszolgáltatásokat, esélyegyenlítő önkormányzatot szeretnénk.

Folytatjuk a jót, befejezünk minden olyan beruházást, ami javítja az itt élők mindennapjait. Megoldjuk a hosszú távú problémát – a magas hitel kezelését, új ötletekkel fellendítjük a település gazdaságát. Eddig is támogattuk az útépítéseket és a Kerepesiek magas életminőségét szolgáló beruházásokat, de nem támogattuk a fedezetlen hitelfelvételt, a kapkodó beruházásokat és az igénytelen kivitelezéseket. Meg kell oldani tehát:

Kerepes adósságának rendezését

A csapadékvíz elvezetését, úthálózat megépítését

A helyben foglalkoztatás növelése munkahelyek teremtésével

Közoktatásunk magas színvonalra hozását

A közösségi élet, a közélet hangvételének fejlesztését

A közlekedés, a közbiztonság javítását.

Segítjük fiataljaink otthonteremtését – bérlakás programmal

Osztatlan földtulajdonos program kistulajdonosok érdekében

Átlátható döntéseket hozunk: széleskörű előzetes tájékoztatás mellett, a nyilvánosság biztosításával, a helyi tv-rádió és Kerepes internetes honlapjának segítségével.

 

Hadjárat gyermekeinkért

 

 

Kiemelkedő színvonalú közoktatás Minden óvodában új csoportszobákkal bővítjük a férőhelyeket, tornaszobákkal a mozgáslehetőséget. Teljes körű támogatást biztosítunk az oktatási intézmények fejlesztési igényeihez, az iskolában a legkorszerűbb oktatástechnikai eszközök, pedagógiai módszerek alkalmazását. A közoktatási intézmények vértezzenek fel minden gyermeket a XXI. századi kompetenciákkal: az élethosszig tartó tanulás, az anyanyelvi-, digitális- és idegen nyelvű kommunikáció, szociális-, kulturális-, vállalkozói-, műszaki-matematikai és természet-tudományos jártasságokkal. A rendszeres sportolási lehetőségek, szakkörök, művészeti képzés, a biztonságos és családi légkör a lehető leghosszabb ideig biztosítja a helyben maradás feltételeit (bölcsődétől a középiskoláig).

 

Egyetlen gyermek sem kallódhat el!

 

Tér biztosítása a kamasz korosztálynak a szabadidő hasznos eltöltéséhez, klubhelyiség a rendszer összejövetelekhez. Szakértői csoport felállítása: a beilleszkedési problémák, párkapcsolat, teljesítmény – iskola, továbbtanulás, konfliktuskezelés, autogén tréning, kreatív önismereti hétvége, ön és társismeret., lelki segítségnyújtás, drog vonal, tehetségkutatás, tehetségápolás céljából.

„Figyelj rám” Ifjúsági Találkozó

 

2011-től évente Ifjúsági Találkozót szervezünk az agglomerációban élő fiatalok és nevelőik számára. A korosztályi kulturális bemutatók mellett műhelybeszélgetések, módszertani tapasztalatcsere, tréningek, illetve alkotóház, előadások és koncertek szerepelnek a programban. 2014-től nemzetközi találkozóvá fejlesztjük.

Az Európai Civil Koordniációs Egyesület polgármesterjelöltje Kerepesen

E-mail Nyomtatás

 

Rózsás Erika Erzsébet

polgármester-jelölt

6. sz. körzet képviselő jelöltje

Biztos családi háttérrel, férjem és két gyermekem támogatásával, szakmai felszültséggel, kereskedelmi és informatikai végzettséggel, és munkám során szerzett gyakorlattal, rengeteg energiával vállalkozom a polgármesteri feladatokra.

Az Európai Civil Koordinációs Egyesület jelöltjei a helyi munkahelyteremtésben, a helyi továbbképzésben, az önkormányzat anyagi erősödésében, az összefogásra épülő együttműködésben, környezettudatos szemléletben, a társadalmi érdekvédelemben látják a jövőt.

Közel 10 éve aktív tagja vagyok Kerepes közéletének, részt vettem civil szervezetek-, és két cikluson át az önkormányzat munkájában. A képviselő testületben minden rám bízott feladatot elvállaltam és legjobb tudásom szerint teljesítettem. Döntéseimben és javaslataimban a lakosság érdekei, és a település fejlődése vezérelt.

Ma még fontosabb, mint eleddig bármikor, hogy Kerepes gazdasági életét fellendítsük, hiszen magas hitel állomány törlesztése vár ránk, és folytatni kell mindazt a jót, ami elkezdődött és ki a lehetőségekhez mérten ki kell tudnunk egészíteni újabbakkal is.

Azonnal meg kell tervezni a település teljes csapadékvíz-elvezetését, csatorna- és úthálózatának kiépítését. Megoldási programot javaslunk az osztatlan tulajdonú földterületek hasznosítására. Életminőség javító intézkedéseket tervezünk a közbiztonság, a zajcsökkentés, az ivóvíz minőségének és a levegő tisztaságának javítása terén is. Élhető környezetet az allergiásoknak is.

Természetesen partneri viszonyt kell kialakítani és minden eszközt biztosítani kell a helyi oktatási intézmények minőségi munkájukhoz. Teret kell biztosítani fiatalnak és idősnek, hogy közösséget építsenek és tartalmasan tudják Kerepesen szabadidejüket eltölteni. Megbecsülni és támogatni kell a sportban, kultúrában egyéni sikereket elérőket, eszközöket kell biztosítani a civilcsoportok, hagyományőrző, és alkotók munkájához, hogy fejlődni is tudjanak. Mindenképpen figyelmet kell fordítani a települést jelképező épületre, a 2012-ben 100 éves évfordulóját ünneplő Szent Anna Templomra.

 

Az Európai Civil Koordniációs Egyesület jelöltjei Kerepes-Szilasligeten

E-mail Nyomtatás

 

Szabó József

5. sz. körzet képviselőjelöltje

1952. január 29-én születtem, feleségemmel, aki a Honvéd kórházban ápolónő, hat éve élünk Kerepesen. Két Lányom Henrietta és Tímea, angol tanárnő és közgazdász. Számomra nagyon fontos az összetartó, erős család. Nyugalmazott bányamérnökként pályafutásom alatt közel húsz éven át vezető beosztásom volt. A nyugdíj mellett jelenleg is alkalmazásban állok. 20 évig voltam önkormányzati képviselő, e mellett aktívan sportoltam, melynek ereményképpen országos asztalitenisz bajnok voltam. Mindig is aktív tagja voltam és vagyok ma is környezetemnek.

Céljaim: Kerepesen a sporttevékenység és a sportlétesítmények elsősorban az ifjúság számára, de az itt élő összes sportolni vágyó részére ingyenesen hozzáférhető legyen. A hagyományőrző csoportok számára újabb és újabb lehetőséget biztosítsak, kapcsolatot építsek kelet-európa, így többek között Kárpátalja felé.

Legfontosabb feladatomnak tartom szűkebb környezetem rendben tartását, Széphegyen a csapadékvíz elvezetését teljes körű csatorna-, és az úthálózat kiépítését.

Kundra László

7. sz. körzet képviselőjelöltje

45 éves távközlési-mérnök, vállalkozó. Családos, felesége Tünde a kistarcsai rendelőben dolgozik, két nagy fia jelenleg egyetemista (BME, Ibl). Bár még csak másfél éve költözött Kerepesre a szomszédos Kistarcsáról, mégsem számít idegennek, hiszen rokonsága ide köti. Hobbija a természetjárás, szeret mozogni, kerékpározni, focizni, asztaliteniszezni, de leginkább a repülést kedveli.

Alapos, céltudatos, határozott. Felkészült és magabiztos, noha nemcsak a maga erejére támaszkodik. Hisz a közösség erejében és a település feladatainak megoldását a lakosokkal való szoros együttműködésben és a velük történő összefogásban látja.

Évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik az önkormányzati munkában, rész vett már mind pénzügyi-, mind jogi és ügyrendi, de település-fejlesztési bizottságok munkájában is. Költségcsökkentési megoldásaival felére sikerült leszorítani az önkormányzat telekommunikációs költségeit. Bár elsődleges szakterülete a távközlés, gyakorlott a pénzügyi-, gazdasági terülten és a tárgyalási technikákban is, több mint egy évtizedes üzletkötői és beruházási területen szerzett gyakorlatának köszönhetően.

Képviselő-jelöltként történő indulásának elsődleges célja a helyi közéletben a tisztaság, az átláthatóság és az ellenőrizhetőség megvalósítása, a demokrácia erősítése, valamint eddigi ismereteinek hasznosítása az önkormányzat aggasztó méretű hitelállományának lefaragásában az ésszerű gazdálkodás megvalósításában. Megválasztása esetén a fenti elvek szerint elszámoltatható módon tesz a település fejlődése érdekében. Amennyiben ez nem valósítható meg, helyét átadja másnak.

 

Arany Virág Márta

8. sz. körzet képviselőjelölt

Szilasligeten élek, 46 éves vagyok. A Testnevelési Egyetemen szereztem sportoktatói képesítést. Felsőfokú képesítésem van olasz nyelvből, melyet a gyakorlatban tárgyalási szinten hasznosítok egy olasz cég magyarországi képviselete során.

Két gyermekem és egy unokám van. Szüleim és testvéreim is Szilasligeten élnek 18 éve. Fiam 2 éve táncol a helyi hagyományőrző Kisvirág tánccsoportban.

Szeretem a rendet, tisztaságot magam körül, szeretném, ha a környezetem, lakóhelyem is kultúrált és rendezett lenne.

Fontosnak tartom, hogy a település és az egyének kihasználhassák és ki is használják a meglévő adottságaikat, éljenek lehetőségeikkel.

Véleményem szerint, ahol az emberek figyelnek egymásra, törődnek egymással, és jó a közösség, ott a biztonság is nagyobb.

Fejlett igazságérzetem van és harcolni is tudok az igazságért. Szorgalmazni fogom a csapadékvíz levezetés mielőbbi megoldását, az utak állagának folyamatos karbantartását, a közterületek tisztántartását. Mielőbbi megegyezést a Hungaroring Zrt-vel a zajcsökkentése érdekében.

Megszervezzük a lakosság segítségével újabb, sportolásra, szabadidő tevékenyégre alkalmas területek kialakítását. Többek között az Ady Endre utca végén lévő domboldal és környéke alkalmas lenne piknik-parknak, télen pedig szánkódombnak.

Nem képviselem egyik politikai irányzatot sem, Kerepesért, a lakóhelyemért, az itt élő emberekért szeretnék többet tenni, hogy ne csak passzív szemlélője legyek a történéseknek. Célom, hogy az itt élő emberek, a legfiatalabbaktól a nyugdíjasokig, jól érezzék magukat községünkben, és az ide látogató emberek ezt észre is vegyék.

Kérem, szavazzanak ránk. Szeretnék még többet tenni Kerepesért, melyre a civil egyesületünk cselekvési programja és Rózsás Erika Erzsébet polgármester jelölt a garancia. Amit nem támogatunk, az a Kerepesi SZEMÉTÉGETŐ építése, mely veszélyeztetné egészségünket és leértékelné ingatlanainkat.

JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL