
Nagy Béláné
1. sz. körzet képviselőjelöltje
1950 óta élek Kerepesen. Két felnőtt gyermekem van, fiam szintén a faluban él. 1982 óta vagyok vállalkozó, vállalkozásom a Mogyoródi úti üzletsoron működik. A helyi MSZP gazdasági vezetője, és az Aranyeső Egyesület vezetője vagyok. 2002-2006 között a Pénzügyi bizottság külsős tagja voltam, 2006-ban pedig önkormányzati képviselő lettem. Felelős képviselőként sok olyan döntést szerettem volna megakadályozni, ami nem a falu érdekét szolgálta. Már az előző ciklusban is nagy szerepet kapott a programomban a fiatalok és idősek helyzete. A fiataloknak nincs egy kulturált helyisége, ahová szívesen elmennek akár "csak beszélgetni" is. Ugyanígy az idős embereknek sem megoldott a ”Napközi Otthonuk”. Szeretném, ha lenne a községnek egy Falumúzeuma, ahol a fiatal generáció megismerhetné a régi kultúrát és hagyományokat.
Sajnos az önkormányzat jelenlegi pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé a különböző ígéreteket, mivel elsődleges feladat azokat a megoldásokat megkeresni amelyek segítenek kilábalni a veszélyes nagyságúra duzzadt adósságból. Erre pedig jelenleg egyedül Rózsás Erika polgármester-jelölt és csapata tud megoldást és egyben jelenthet garanciát is!
Amit ígérhetek az őszinteség és a korrupciómentes tisztességes döntéshozatal.
Szavazatukat előre is köszönöm.

Gombkötő Róbert
2. sz. körzet képviselőjelöltje
57 éves kerepesi lakos vagyok. 1987-óta itt élek családommal, két felnőtt fiam és három unokám van. Családi vállalkozásban feleségemmel az idegenforgalom és ingatlanértékesítés területén dolgozunk. 2002-ben választottak képviselőnek, majd 2004-ben alpolgármesternek.
Tevékenységem nyomán jött létre a Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Intézet, négy év alatt megépült a Szilasligeti közösségi ház, elkészült az Erkel, a Béke, a Vécsei, a Tavasz, az Akácfa, a Nádas, a Nefelejcs, és a Katona József utcák szilárdburkolata, szegélykővel, vízelvezetéssel, továbbá a Juhász Gyula, a Hold, a Vörösmarty, a Szilasligeti, és a Tölgyfa utcák csatornázása, valaminta mogyoródi út lámpás kereszteződése. A Közbeszerzési Bizottság elnökeként részt vettem a Vágány utca és a már-már járhatatlan Juhász Gyula utcák pályázati kiírásában és a beérkező pályázatok elbírálásában mely lehetővé tette a rossz állapotok megszüntetését. Végezetül a Hegy utca szilárd burkolatát csináltattuk meg, így beindulhatott a buszközlekedés Széphegyen is.
Kérem, szavazzanak ránk! Szeretnék még többet tenni Kerepesért, melyre a civil egyesületünk cselekvési programja és Rózsás Erika Erzsébet polgármester-jelölt a garancia. Amit nem támogatunk, az a Kerepesi szemétégető építése, mely veszélyeztetné egészségünket és leértékelné ingatlanainkat.

Babicz Zoltán
3. sz. körzet képviselőjelöltje
Kerepesen születtem, tanultam és dolgozom ma is. Mindig érzékeny voltam az igazságra és a korrektségre.
Azt gondolom, hogy felgyorsult világunk legnagyobb értékei pedig pont az igazság és az erkölcs. Minden állampolgár alapvető joga és érdeke, hogy minél rövidebb idő alatt pontos, gyors és hiteles intézkedésben részesüljön kapjon ügyei intézésekor.
Tősgyökeres Kerepesiként feltétlen missziómnak tekintem:
mint szülő: a helyi általános iskola biztonságosabbá tételét, hogy gyermekeinket ne kelljen a környező falvakba járatni,
a szilasi hévmegálló felvezető útjának biztonságos közvilágításának kialakítását,
mint lakos: az csapadékelvezetés kiépítését,
mint telektulajdonos: a szérűskertek telekrendezését.
Azt gondolom, hogy kemény és céltudatos emberként képes vagyok ezen változások megvalósítására, és tudom, hogy pártatlan, független emberként képes vagyok Kerepes ügyeiért szikla szilárd magabiztossággal kiállni. Ebben kérem az Önök támogatását!

Fülöp Gábor
4. sz. körzet képviselőjelöltje
1953-ban születtem Kerepesen, azóta is itt élenk feleségemmel, a szintén kerepesi, Kollár Máriával. 1979 óta vagyunk házasok, két felnőtt gyermekünk van.
Négy évvel ezelőtt Franka Tibor csapatával indultam és nyertünk választást, melynek eredményként a településfejlesztési bizottságban, mint külsős tevékenykedtem. Két évig voltam a Szilasvíz felügyelőbizottságának tagja, ill. jelenleg a a Kerepesi Községszolgáltató KHT felügyelőbizottság elnöki tisztjét töltöttem be. Mint FEB tag sikerült megakadályozni a Szilasvíz Kft. privatizációját, amire az utóbbi időben többen szemet vetettek. Sikereként könyvelem el a vízmű projektben, hogy víztisztító berendezés telepítését is meg tudtuk oldani.
Azért a 4. sz választási körzetben indulok képviselő-jelöltként, mert születésemtől fogva itt élek, ideköt a múltam, a családom, barátaim. Sajnos az elmúlt négy alatt a körzet képviselőjével egyszer sem találkoztunk,úgy gondolom, hogy ez így nem mehet tovább. Olyan képviselőre van szükségünk, aki fel tudja vállalni az itt élő közel 1000 ember gondját-baját, és megfelelő módon tudja érvényesíteni azt az önkormányzati munka során. Kiemelt feladatnak tekintem a Vízmű további védelmét, korszerűsítését, az utak megfelelő karbantartását, lehetőség szerinti burkolását. A legfontosabb, hogy Kerepesen szemétégető mű létesüljön, ezért minden erőmmel harcolni fogok ellene.
Mindezeket politikamentesen, a kerepesi, civil emberekkel együtt meg tudjuk megvalósítani, melyhez szükségünk van egy a jelenleginél haladóbb gondolkodású testületre és polgármesterre. Mi ezért indulunk és szavazunk Rózsás Erikára, aki a biztosíték az előbbiek megvalósítására.

