A számok tükrében ….
A Kerepesi Vélemény 4. oldalán olvasható a polgármester úr rövid helyzetjelentésében, hogy településünk 3,5 év alatt 428 millió forint támogatást hozott „ami párját ritkítja a környéken.
Dicsõ eredmény, büszkék lehetnénk rá, de vajon igaz? Mi ritkítja és minek a párját? A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján található kimutatások alapján egész más következtetéseket vonhatunk le.
Elõször a pest megyei, hasonló lélekszámú települések 2009 évi támogatásait hasonlítsuk össze. Maglód 1,2 milliárd éves támogatása kiemelkedõ, de a szomszédos Isaszeg is egy év alatt ért el 400 milliót. 400 milliót egy év alatt, nem 3,5 év alatt. Mogyoródon a 664 milliós közúthálózat fejlesztés mellett jutottak 140 millió állami támogatáshoz. A Gödöllõi kistérség fele akkora lélekszámú települése, Szada 2009-ben, egy év alatt 317 millió állami forrást tudhatott a magáénak. Ez a település minden lakosára számolva 72 836 forint bevételt jelent. Kerepes ennek a hatodát érte el, lakosonként 12 191 forint.
Másodszor az egy lakosra jutó támogatottságot vizsgáltam. A számok tükrében a Kerepesen a legtragikusabb, hogy az egy lakosra jutó 12 191 forint állami támogatás mellett az önkormányzat 650 milliós (kamatok nélküli) hitelállománya 65 261 forintos terhet jelent lakosonként. Az önkormányzat felelõtlen pénzköltése ötször akkora terhet rakott lakosai vállára, mint amekkora bevételt elért. Arra nem szabad büszkének lenni, hogy mi 3,5 év alatt érjük el azt, amit mások 1 év alatt. Azt gondolom, ezt nem sorolhatjuk a párját ritkító sikerek közé, ez párját ritkító kudarc.
Az önkormányzatok dolga, hogy a települ adottságaival gazdálkodjanak. Pénz kiadásaihoz, pénz bevételt teremtsen. Ebben a 3,5 évben bevételt nem sikerült teremteni, viszont a kapkodó beruházások tartóssága nem lesz olyan hosszú életû, mint a hitel törlesztések futamideje.
| Város | Lakosság száma 2009. január 1-é | NFU támogatások 2009-ben | 1 fõre jutó támogatás |
| Maglód Város | 11 319 | 1 206 721 920 | 106 610 |
| Isaszeg Város | 11 214 | 404 310 219 | 36 054 |
| Kiskunlacháza | 9 080 | 387 552 750 | 42 682 |
| Solymár Nagyközség | 10 043 | 157 080 264 | 15 641 |
| Tárnok Nagyközség | 9 029 | 125 837 958 | 13 937 |
| Kerepes Nagyközség | 9 960 | 121 418 080 | 12 191 |
| Város | Lakosság száma 2009. január 1-én | NFU támogatások 2009 | 1 fõre jutó támogatás |
| Gödöllõ Város | 33 575 | 1 312 981 473 | 39 106 |
| Isaszeg Város | 11 214 | 404 310 219 | 36 054 |
| Mogyoród | 6 018 | 140 781 069 | 23 393 |
| Csömör Nagyközség | 8 904 | 109 014 297 | 12 243 |
| Kerepes Nagyközség | 9 960 | 121 418 080 | 12 191 |
| Kistarcsa Város | 10 986 | 74 231 455 | 6 757 |
| Szada Község | 4 355 | 317 198 883 | 72 836 |

