Erdélyt járva több faluban láthatóak az út mentén árusítóhelyek, ahol az adott település lakói a megélhetésük kiegészítése érdekében képzõmûvészeti termékeket árulnak. Ezeknek az eladásra szánt termékek népi fafaragások, fazekasok által készített agyag edények, tányérok, kerámiák. Ezek az adott hely népmûvészeti hagyományainak megfelelõ mintázattal lettek díszítve, zömük népmûvészeti értékekkel rendelkeznek.
Ezeknek a termékeknek nagy részén látszik a népmûvészet feltételeinek felbomlásával járó modern mûvészet kialakulása, másik részén a népi alkotómûvészet „naiv” jellege. A naiv mûvészet népi jellege elsõsorban szociológiai vonatkozású: az alkotó nem foglalja el teljesen a társadalmi megosztásban a mûvésznek kijáró helyet, hanem megõrzi eredeti foglalkozását is és csupán szabad idejében folytat mûvészi tevékenységet. Fontos jellegzetessége, hogy míg a népmûvészet erõsen hagyományõrzõ, a naiv mûvészet kifejezetten spontán, tartalmilag a közvetlen környezetére vonatkozik, inkább elbeszélõ, mint díszítõ jellegû. Az autodidakta mûvészet más irányaival közös formai jegyei: tiszta színek alkalmazása, aránytorzítások, a perspektíva szabad alkalmazása, részletezõ kedv stb.
A népmûvészet még a történelem elõtti idõkbõl õriz egy bizonyos õsi magot, amely hitben és érzületben is különbözõ lehet. A történelem során a különbözõ stíluskorszakokból, például a reneszánszból és a barokkból azt veszi át és „emészti meg”, ami szelleme számára felfogható.
A hagyománykövetõ – népmûvész, kézmûves – minta, illetve klisé alapján dolgozik és az elõdöktõl átvett örökséget, és a felgyûlt személyes tapasztalatokat tovább adja a következõ nemzedéknek.
A naiv alkotó tevékenysége viszont nem illeszkedik a történelmi összefüggésekbe. Számukra nincs ideális modell, nem is minta, illetve klisé után dolgoznak. Szemléletük valójában hagyománytalan. A valóságot valójában konvenciómentesen szemlélik. Érzéseikbõl indulnak ki és nem különbözõ elõírásokból.
A naiv népmûvészeti alkotók közül kiemelkedik a korondi Szász Erzsébet, aki a nyugdíjas kor elérése elõtt egy vendéglõben dolgozott. Munkája közben különbözõ emberekkel találkozott, akik között sokan a kulturálatlan stílust képviselték. Ez a stílus számára állandó nyugtalanságot okozott. Hogy nyugalmat, kikapcsolódást találjon agyagfigurákat, plasztikákat kezdett agyagból készíteni. Közelebbrõl ismerte a fazekas mesterséget, hiszen édesapja az volt. Amit édesapjától ellesett, a szerint saját kedvére, a saját elképzelésére készített szobrokat, majd kifestette, kiégette azokat. Nyugdíjba vonulása után, az ideje lekötése érdekében még aktívabban kezdett dolgozni. Nagy hatással voltak rá a régi gyerekkori emlékek: a népek akkori viselete, életvitele, vidámsága, bánata, a templomba járás szertartásossága. Ezek a személyeknek agyagból történt megformálásuk után szinte élnek. Erzsébet Asszony nem akarja mûvészetével a világot meghódítani, de a saját örömére készített szobrok a nézõiket lenyûgözik, és szinte megelevenednek szemünk elõtt a figurák.
Erzsébet Asszony szobraiból, plasztikáiból szeptember elején a Kerepesért Baráti Kör egy kiállítást szervez, amelyre mindenkit örömmel várunk. A kiállítás helyérõl, idejérõl a honlapunkon tájékoztatjuk Önöket.
