Nyugdíjasház Szilasligeten
Lássuk az elõzményeket. A több mint negyven éves múltra visszatekintõ Együtt Egymásért nyugdíjasklub jól mûködik népes táborával. Ezen belül lassan tízéves az a kezdeményezés, amely szerint a Szilasligeten mûködõ nyugdíjasklub tagjainak nyugdíjas ház kell.
A gondolat megszületése ésszerû és indokolt, kell egy hely, ahol megtarthatják összejöveteleiket és közösségi rendezvényeiket, illetve egyéb szociális szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. Korábban, amíg volt Szilasligeten alsó tagozatos iskola, addig az egyik tanteremben találkozhattak, de miután az épület át lett alakítva óvodává, alkalmatlanná vált ez a hely. Ettõl függetlenül, már a kilencvenes évek vége felé eljutottak oda, hogy az akkori kormányzati pályázatok egyre inkább támogatták a nyugdíjas otthonok létrehozását. Talán akkor még a mûködési költségtámogatásra is lehetet számítani. Mindezeken felbuzdulva elkészült egymás után két variáció. Az egyik változat bentlakásos: orvosi felügyelettel, étkezéssel, teljes ellátással – míg a másik, napközi otthon jellegû volt. Az önkormányzat döntött a területrõl is, mely a Szilasligeti HÉV megállóhoz közel lett kijelölve. Megtörtént a terület földmérõ általi kimérése. Szóval minden jól alakult, tervek készültek, pályázati lehetõség is volt. Egy apró, bár nem elhanyagolható tény némi zavart okozott, lemondott az akkori polgármester Tóth Lajos, na nem ebbõl az okból kifolyólag. Idõközi választások következtek. Volt kampány is és ígéret nyugdíjasházra. Jött az újonnan megválasztott polgármester Bók Károly és a nyugdíjasok terveire további biztatást adott szóban. Teltek-múltak az évek és egyszer csak megkezdõdött az építkezés az adott területen. Akár öröm is lehetett volna a nyugdíjasok részérõl, de mint késõbb kiderült társasház épült, amit piaci alapon értékesített a kivitelezõ. Lett is ebbõl zûr, ügyvédet fogadott a Nyugdíjasklub vezetõje és még az Ombudsmanhoz is elment, hogy igazságot teremtsen a megtévesztett idõs embereknek. Nyugdíjasház ugyan továbbra sem épült, de épült helyette közösségi ház a szilasligetieknek. Igaz, nem túl korszerû és kisebb is lett, mint amire igény volna, hiszen csak egy terembõl áll, aminek nagy hátránya, hogy egy idõben csak egy rendezvényt/összejövetelt lehet tartani. Kapott vezetõt is az új intézmény, volt idõbeosztás, ki mikor milyen célra használhatja. Hamar kiderült, ami már az épület átadáskor látható volt: kevés lesz a Szilasligeten élõ négy és félezer embernek ez az épület. Nem kell megijedni, nem szeretné mindenki használni, de egyre nagyobb létszámú és többféle programra és összejövetelre van igény. Kicsi a ház, de mégsem rúghatjuk ki az oldalát. Ekkor jött az Együtt Egymásért nyugdíjasklub tagjai részérõl – mint az egyik legnépesebb civil szervezõdés – az önállóság vágya. Nosza rajta, keressünk helyet, hol is lehetne nyugdíjasházat építeni. Mert hát lássuk be, mi ilyenek vagyunk Szilasligetiek, építeni szeretünk, építjük a jövõnket.
A történettel el is érkeztünk napjainkhoz. Kerepes Nagyközség Önkormányzatához tartozó Szilasligeten van 68.000 m2 belterületi ingatlan, ahol a 2007 nyarán elfogadott szabályozási tervében ki is lett jelölve egy központi területen a leendõ nyugdíjasház helye. Az a gond ezzel a területtel, hogy az önkormányzati képviselõk népes tábora egy lépést sem tett, hogy a nyugdíjasok megkapják a területet. Az önkormányzat elsõ embere, Franka Tibor polgármester, a korábban (másfél éve) elfogadott tervek ellenére, most egy új helyet jelölt ki nyugdíjasház építésére. Felmerül a kérdés: Mi indokolta a változtatást? Azt mondja a polgármester, hogy nincs pénz ott és azon a helyen építeni, ahova a tervek szólnak. Megnyugtatom az olvasót, én sem értem. Ha az egyik helyen van pénz építeni, akkor a másik helyen miért nincs? Tudva azt, hogy nincs egy éve, hogy az önkormányzat 450 milliós hitelt vett fel a község fejlesztésére. Jön az újabb kérdés: Vajon fejlesztésnek számít-e a közel ezer nyugdíjast számláló közösség jogos igénye? Ez nem kérdés, ez alapelv, gondoskodni kell, kötelezõ, erre vállalkozott a polgármester és a falu képviselõtestülete. A mûködtetés és a fejlesztés a feladata az önkormányzatnak, egyfajta gondoskodás, különösképpen azon társadalmi rétegrõl, korosztályról, akik saját erõbõl nem képesek megteremteni az ehhez szükséges feltételeket. De folytatva a történetet az a megmagyarázhatatlan – legalábbis ellenmondásos – helyzet alakult ki, hogy Franka Tibor polgármester elõterjesztése alapján egy olyan terültre kívánja építeni (építtetni) a nyugdíjas házat, amin jogerõs és érvényes építési engedély alapján megkezdett emlékpark építése folyik. Mindazoknak jegyzem meg, akik nem ismerik Szilasligetet, ez lesz az elsõ közpark Szilasligeten, ami pihenésre és méltó ünnepi megemlékezésre adhat lehetõséget. Az is igaz, több mint egy éve, hogy nem épülhet az emlékpark, mivel korábban zúzottkövet, most pedig betonelemeket tárol az önkormányzat a közpark területén.
Közgyûlésen magam javasoltam másik helyet, ahol egyrészt jóval nagyobb területe van az önkormányzatnak, másrészt a pihenõparkot is ki lehetne építeni a leendõ nyugdíjas ház körül. A Kölcsey és Elõd utca sarkán, illetve további lehetõség adódnak a Wesselényi utcai üres telken. Mindkét területen közel 4.000 m2-es telek alakítható ki. Mi baj a kézenfekvõ elképzeléssel? Sajnos nem kaptam rá értelmes magyarázatot.
Ezen túl több okból kifogásolható a polgármester elõterjesztése, hiszen sem konkrét mûszaki paramétereket, sem a megvalósításhoz szükséges anyagi forrás összegét nem jelölte meg. Nem tudjuk, hogy ki építi majd meg és ki üzemelteti a nyugdíjasházat. Önkormányzat mûködteti majd, vagy magántulajdonú lesz-e a nyugdíjasház? Nem tudni, hogy ez a 690 m2-es telek elegendõ lesz-e egy, a mai kornak megfelelõ nyugdíjasház kialakítására. Nem tudjuk, hogy az elmúlt 27 hónapban miért nem gondolt a nyugdíjasokra? Miért kellett két hét alatt dönteni és felmérés nélkül elvetni a korábban elfogadott tervek megvalósíthatását? Miért nem lett olyan terület kiválasztva, ami szintén önkormányzati tulajdonú és üresen áll?
Megnyugtatom az olvasót, mindenre van magyarázat, de ez már erkölcsi kérdés. A történetben az a szomorú, hogy a tisztességben megõszült nyugdíjasok megtévesztése nem túl korrekt. Azt gondolom, hogy közel tíz évvel az alapgondolat után „nyugdíjas ház kell” nem kellene újabb délibábot kergettetni a nyugdíjasokkal.
